Amikor ősblogger öcsémet megkértem, hogy segítsen elindulni a sajátommal, biztos voltam: hülyeségnek fogja tartani az egészet. Hisz van már másik főzős blog a neten. Körülbelül 400.
Nagy meglepetésemre látott benne és bennem is fantáziát (holott az Ő abszolút jelszava az EGYEDISÉG). Aztán egy vasárnap ebéd után, elkezdtünk ötletelni.
Majd meglátjátok!
Ugye mondanom sem kell, imádok főzni!
Számomra a főzés szó az alkotás szinonimája. Persze nem volt ez mindig így...
Emlékszem, jó néhány éve még úgy kerültem a konyhát, mintha erősen sugárfertőzött terület lenne. Zöldségpucoláson és húspanírozáson kívül minden másra alkalmatlan voltam. Aztán hirtelen valami megváltozott. Egyik napról a másikra átestem a ló túloldalára. Onnantól kezdve szinte másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy saját konyhát akarok. Én akartam a fakanalat fogni.
Így indult. Azóta készítettem én spagettiből grízes tésztát, kőszerű szilvásgombócot, sárgarépából fasirtot, és még kitudja milyen borzalmakat. Ennek ellenére izgalommal várom a folytatást...
A bloggolásról. Ha elárulom, hogy 9 hónap gondolkodás után szántam rá magam erre az akcióra, könnyen ki lehet találni, milyen a kapcsolatom a netes naplóírással. Kicsit úgy vagyok vele, mint annak idején a Harry Potter könyvekkel voltam. 9-10 éve láttam őket először a könyvesboltokban. Egyet levettem a polcról, beleolvastam, és viszolyogva tettem vissza a helyére. Megfogadtam, hogy ez soha nem ismétlődik meg. Aztán Anya egyszer megvette az első hármat karácsonyra. Öcsém, akinek szánta, azóta sem nyitotta ki őket. Viszont én hihetetlen módon megszerettem, és ma már J. K. Rowling regényének mind a 7 kötete ott csücsül a könyvespolcomon.
Utolsó kommentek